Shop Mobile More Submit  Join Login
Gaster végül megállt a kis szörny előtt. Annak pityergése egyszerű hüppögéssé vált, ahogy tágra nyílt szemekkel nézett fel a magas alakra. Ő pedig vissza rá, szemei másodpercek alatt felmérték a kicsiny állapotát.
Pók. Nőstény. Még kölyök. A szemei rendben vannak, csak megdagadtak a sírástól. A ruhája koszos és foszlott, tépett. A bőrén sebek. A második pár kéz hóna alatt nyílt sebek, a harmadlagos karpár hiányzik. Az életpontjai jelentősen lecsökkentek.
Majd jött a következő fázis; a helyzet elemzése. A kis szörny segítségre szorul. Szüleinek vagy eltartóinak holléte ismeretlen. Kérdést igényel.
-☟⚐☹ ✞✌☠☠✌😐 ✌ 💧☪➲☹☜✋👎✍ (Hol vannak a szüleid?)
A pók válaszként kettőt pislogott, egyértelműen kérdő jelleggel. Kis fejét félredöntötte, mintha csak az egyik fülére hallana. Aranyos hatást kelt. Minden jel arra utal, hogy nem érti a nyelvét. Ahogy a szörnyek többsége.
Felemelte kezeit és elmutogatta a kérdést. A póklány most a másik oldalra döntötte a fejét, a tekintete változatlan maradt. A jelelést sem ismeri. Gaster nagyot sóhajtott.
-☟✌☪✌✞✋💧☪☹☜😐... (Hazaviszlek...)
Óvatosan közelített, de a kis pók nem mutatott ellenállást. Mikor Gaster felemelte, egyik kis elsődleges kezével a sebekre mutatott, és aprócska hangon így szólt:
-Fáj...
-❄🕆👎⚐💣. (Tudom.)
A kicsi tudott járni, kissé szédelegve. Valószínűleg a sérülései miatt gyengült el, ezért Gaster kicsit lassított a tempón. Lassan elindultak Hotland, majd a labor felé.
A végén a karjára ültetve vitte.

A két csontváz közül az egyikük már beszélt. Erre alapozta tervét, hogy megértesse magát a kis póklánnyal, aki tágra nyílt szemmel nézett meg mindent maga körül. El is feledkezett talán a sebeiről, vagy hogy miként szerezhette őket. Lényeges információk, amikről mihamarabb tudomást kell szerezni. Az ajtó szinte ki sem nyílt, türelmetlen hangja már végig is zengett a termen.
-💧✌☠💧✏ (Sans!)
Két pár láb szapora kopogása hangzott fel, majd megjelent a két kíváncsi fejecske. A koponyák még túl nagyok a test többi részéhez képest, mindig azzal fenyegetnek, hogy elesnek miatta. A fiatalabbik, a kisebb szemű valamit makogva kitárt kezekkel szaladt feléjük, amíg félúton orra nem bukott. A másik lassabb, ráérősebb léptekkel mellé szegődött és felsegítette, de szemeit nem vette le a professzorról, majd a kis póklányról sem, amint észrevette.
-Ő ki? -mutatott rá csontos kezével.
-✌☪ ☹◻☠✡☜☝❄☜☹☜☠. 😐◻☼👎☜☪👎 💣☜☝ ❄⌫☹☜📪 ☟⚐☝✡ ☟◻✞☺🕚😐📪 ☟⚐☹ ✞✌☠☠✌😐 ✌ 💧☪➲☹☜✋ ◻💧 ☟⚐☝✡✌☠ 💧◻☼➲☹❄ 💣☜☝✏ (Az lényegtelen. Kérdezd meg tőle, hogy hívják, hol vannak a szülei és hogyan sérült meg!)
A csontváz elismételte, mire a póklánynak úgy felcsillantak a szemei, mint két villanykörte az éjszakában. Ismét félredöntötte kissé a fejét, négy karja a háta mögött összekulcsolva, idegesen morzsolgatva, a két hiányzó kar sebe még mindig iszonyúan csúnyán tátongott a helyén. Gyors ellátásra szorulnak. Gaster erősen remélte, hogy a kicsiny megszólal hamarosan, de az csak beharapta az ajkát és félrenézett.
A csontváz ismét elismételte a kérdéseket, ezúttal a másik is csatlakozott hozzá kezdetleges gütyögéssel. A póklány előre-hátra ingázva végül halk hangon megszólalt.
-Nincs nevem... és ezek nagyon fájnak...
Emelte meg másodlagos karjait, megmutatva a sebeket alattuk. Egy pókszörny, két hiányzó karral; még rengeteg nehézségben lesz része, gondolta Gaster. A gyermekek végül kérdőn ránéztek, mire ő összecsapta a tenyerét.
Munkára fel!
Nincs is más választása a jelek szerint.

A kicsinyt elzárta a sajátjaitól, elkábította, majd összevarrta a sebeit. Megoldhatta volna mágiával is, de ereje már hanyatlóban volt, nem pazarolhatott el egy cseppet sem belőle. Ha a kis póklány nem épül fel magától, akkor nincs remény a számára. Elvégre, ebben a világban te ölsz vagy ők ölnek meg.
Kissé összehúzta a szemeit és elmerengett a távolban. Miért jutott eszébe egy ilyen mondat? Nem is fedi a teljes valóságot, hisz béke uralkodik most a föld alatt. Érdekes... nagyon érdekes...
Nem telt el pár óra sem, a kicsiny már lábait lógázva és dúdolgatva ült az asztal szélén, mintha mi sem történt volna. A regenerációs képessége hihetetlenül gyorsnak bizonyult, annak ellenére, hogy kellett némi segítség a sebek összevarrásához, nehogy minden rosszul végződjön és esetleg elfertőződjön. Gaster, ahogy telt az idő és estére fordult, már-már elfeledkezett róla a papírok tömegébe burkolózva, mikor a kicsiny megszólalt.
-Lakhatok itt? Szimpi vagy nekem, bácsi :3
-✌☪ ☹◻☠✡☜☝❄☜☹☜☠. 😐◻☼👎☜☪👎 💣☜☝ ❄⌫☹☜📪 ☟⚐☝✡ ☟◻✞☺🕚😐📪 ☟⚐☹ ✞✌☠☠✌😐 ✌ 💧☪➲☹☜✋ ◻💧 ☟⚐☝✡✌☠ 💧◻☼➲☹❄ 💣☜☝✏(A te helyed otthon van. Mond meg, hol laksz és hazaviszlek.)"
-Nem értem, mit mondasz, de megtanítasz rá? :3
Gaster sóhajtott és letette kezéből a tollat, majd végigsimított a koponyáján. Tanácstalanul nézett a kicsinyre, aki nagyra nyílt szemekkel, csillogón és érdeklődőn nézett vissza rá, majd egy kérdő hümmögés kíséretében félredöntötte a fejét és tovább lógázta a lábát. Minden lehetséges megoldást végigfuttatott fejben, de majdnem minden alkalommal ugyanarra a következtetésre jutott: hiába lesz veszélyes dolog egymáshoz közel engedni a gyerekeket, kénytelen lesz erre szánnia magát. Ami viszont egyet fog jelenteni azzal, hogy mivel új jövevény érkezett közéjük, ez pedig merőben izgalmas kalandnak fog ígérkezni a fiúk számára, az egészből nem tanulás és kommunikáció lesz, hanem játék és vandalizmus.
A kicsiny viszont nem érti sem a nyelvet, sem a jelelést. Ellenben a rajzokat talán érteni fogja. Fogott egy üres papírt, és gyors mozdulatokkal egy házacskát rajzolt rá, majd néhány egyszerű pókszörny vonalkázott ábráját. Felmutatta, mire a kicsiny érdeklődve előre hajolt.
Rámutatott a házra, a pókcsaládra, majd a kicsinyre, végül egy kérdőjelet formált mágikus kezeivel.
A válasz egy eltorzult arc, majd iszonyú sikítás volt.
-NEM! NE VIGYÉL VISSZA ODA! KÉRLEK, NE VIGYÉL VISSZA, NEM AKAROK! NEM!
1.: A rajzot és a jelentését értette. 2.: Valami iszonyú dolog történhetett, ha ennyire heves tagadó reakciót váltott ki a kérdés. Gyorsan eltette a lapot.
-☺◻☹ ✞✌☠📪 ☠✡🕆☝✌☹⚐💣. ☠☜💣 😐☜☹☹ ☞◻☹☠✋. ☠☜💣 ✞✋💧☪☹☜😐 ✞✋💧💧☪✌. (Jól van, nyugalom. Nem kell félni. Nem viszlek vissza.)
Mivel a kicsiny nem értette a nyelvét, sokkal hosszabb időbe került lenyugtatni, és ehhez olyasmit kellett tennie, amit még soha életében nem csinált.
Át kellett ölelnie.
Addig, amíg a bömbölés szipogássá nem csitult. A kicsiny már emelte kis kezeit, hogy viszonozza az ölelést, de Gaster gyorsan eltávolodott tőle és visszaült a székbe egy nagy sóhaj kíséretében. Arcát a kezeibe temetve gondolatai egyre csak pörögtek és forogtak egy megoldásért.
Valamilyen oknál fogva - talán különös színezetű szemei miatt - a kicsiny ki lett rekesztve a kolóniájából és ez lehet az oka a sérülésének, ezen kívül nem is kíván visszatérni oda, ahova immár előrehaladott csonkasága valószínűleg még nagyobb problémákhoz vezetne. Asgore pedig nem tűrné az ilyesmit egyik szörnykolóniában sem. Jobb lesz őt magát megkérdezni, hogy mit tegyen a kicsinnyel.

---

-Hi-deg-van!
-...hehe... tu-dom...
-Ne vigyorogj!
-bocsi... faji ártalom...
A szavak jelentésével ellentétben a hangulat egészen vidám volt, Cupcake nevetve csipkedte meg kissé az ép kéz csontjait. Jobban belegondolva talán már amiatt is fázik, hogy rá kell néznie a kvázi félmeztelen csontvázra, tekintve, hogy a havas tájakon kénytelen felvennie annak szakadt, kék dzsekijét, ha nem akar idő előtt elteleportálni innen, elkerülve a biztos halált.
-Menjünk tovább, egyetértesz?
-...persze... én úgyis... mindjárt el...alszom...
-Csak nyugodtan :3
Alapos óvatossággal kereste meg a pontokat, amikkel biztosan tarthatja majd a hátán társát, és mire eljutott oda, hogy indulásra készen álljon, Sans súlya már jelentősen megnőtt, tehetetlenül csüngött le keze a válla fölött. Cupcake vett egy mély levegőt, és egy harsány "Indulás" kiáltás kíséretében nekiindult a fák között. Már elhagyták a várost egy rövid ideje, Waterfall nincs messze, ezúttal nem kell az első céljuk előtt eltűnniük a hideg miatt.
Próbált annyira sietni, amennyire csak tudott, fogai állandóan egymásnak ütődtek a hideg miatt, ám egy hang nem csak a fagyot, de még a menetirányt is elfeledtette vele hirtelen. Megtorpant és a bokrok közül abba az irányba nézett, amerről az ismerős tónust hallotta.
-ELFOGADOD AZ ELFOGADÓ ÖLELÉSEM? DEJÓ! A LECKÉM VÉGRE CÉLRA TALÁLT!
-Papy...? -döntötte félre a fejét. Ez a harsány hang, ami áttör minden jeget, csak és kizárólag Papyrus lehet. Boldog mosollyal bújt meg a bokrok között és lesett ki a hófedte levelek közül, hogy lássa a vörös sálas, magabiztosan álló csontvázat.
Papyrus kezeit széttárva, a rá jellemző, állandó mosollyal egy alak előtt állt éppen. Cupcake nem igazán foglalkozott a másikkal, épp jót kuncogott azon, amit Sans még az imént mondott. Faji ártalom. Sosem felejti el, mikor végignézhettek egy másik idősíkon zajló intermezzot a két testvér között. "-ugyan, hisz mosolyogsz. -IGEN, ÉS UTÁLOM!".
-ÉN, PAPYRUS, TÁRT KAROKKAL FOGADLAK TÉGED!
-Jaj, bár nekem mondanád ezt *.*
Mire Cupcake, kis nevetés kíséretében, ezt kimondta, valami történt. Megütötte a fülét Papyrus döbbent nyikkanása, és ahogy felnézett, végül felfogta, hogy az alak, akihez beszélt, most közelebb van.
Aztán Papyrus teste hamuvá változott.
-...???
A szemei teljesen elkerekedtek a döbbenettől. A koponya mondott még valamit halkabban, majd szintén elfújta a feltámadó szél, és helyén már csak a vöröslő sál maradt. Az alak, egy lila pulcsis, különös lény szó nélkül elsétált a fák közé, a Waterfallba vezető ösvényen.
A póklánynak nem jött ki hang a torkán. Térdre esett, és csak bámult maga elé, a sálra. Úgy érezte a szíve megszakad a döbbenettől. Papyrus... itt is?
Fel sem fogta, hogy rövid idő múlva megjelent az evilági Sans, kezébe vette a vöröslő sálat, mormogott valamit, majd eltűnt egy csettintést követően. Cupcake összetörten térdelt a hóban.
-... cup...?
Semmi válasz.
-cup... menjünk...
-...
-kérlek... menjünk...
Szó nélkül állt fel, akár egy igazi élőhalott, tudat nélkül. Waterfall már csak alig pár perc sétára volt innen kerülővel, hogy ne akadjanak senki útjába. Mikor már melegedett az idő, és találtak egy elhagyatott padot, Cup leültette társát, majd ő maga is mellé telepedett.
-Magadnál voltál?
-... ja...
Kis kezei ökölbe szorultak, érezte, ahogy a szemei egyre jobban megdagadnak valamilyen belső erő hatására. Végül előre hajolt, beletemetkezett a szoknyájába és keservesen sírva fakadt.
Érezte, ahogy a nagyjából ép csontvázkéz végigsimít a hátán, újra és újra, de a fájdalom nem engedte, hogy felfogjon most bármit is a környezetéből. Papyrus halála, mintha kést szúrtak volna belé. Vajon ha meg is mentik a Magrobbanástól, akkor is meghal? Akkor is megöli az a fura valami?
Nem tudta, mennyi idő telt el. Egy perc? Egy óra? Csak arra eszmélt, hogy a könnyei már elfogytak, és iszonyatosan fáj az arca. Lassan felemelte tekintetét Törött Sansra, aki előre dőlve, könnycsíkokkal tarkított koponyával, üresen meredt maga elé.
-Te... ébren voltál?
-...végig...
-Én... én sajnálom!
Kicsit kinyújtotta két kezét, de megállt fél úton. Nem volt biztos benne, jó ötlet-e ezt csinálnia most.
-Sajnálom, én... nem tudom, mi ütött belém. Asgore szakállára, nekem kellene vígasztalnom téged, a Te testvéred volt, én meg önző módon...
-...nem volt önző...
-...itt sírbakolok, mint egy kisgyerek, pedig számodra ez sokkal nagyobb fájdalom lehet és én még mindig nem hiszem el...
-...cup...
-...hogy ez történt vajon máshol is ez van nem hiszem hát láttuk már hogy életben marad hogy megkegyelmez neki akkor én ezt most nem értem...
-...cup, vegyél levegőt!
-...nem veszek megérdemlem meg akarok fulladni egy rohadék vagyok egy önző szemét dög és...
Végül torkára forrott a szó. Sans számára egy csettintés volt, de Cupcake szíve mintha ki akart volna hirtelen szakadni a mellkasából. A gravitáció sokkal erősebben nyomta a vállát, egészen addig, amíg Sans el nem érte, hogy félig meddig, a maga suta módján átölelje és fejét az oldalába fúrja.
-... ne... legyél olyan... mint én.
A póklány beharapta az ajkát.
-... még... sok ilyen lesz. népírtás... vagy béke. légy erős. egy... nap majd megmentjük... ígérem...
Újabb könnyek. Két kezével segített Sansnak visszaülni a helyére, majd előre hajolt, miután feloldódott a varázs, és olyan erősen ölelte át a csontvázat, amennyire csak merte.
-Cseréljük vissza a szerepeinket, oké? :3
-... na ezt... akartam hallani...

---

Cupcake majd' kicsattant az örömtől:
-Végre, nem Snowdin! Végre-végre, ez az ismerős zaj, ez a meleg, ez a csodálatos atmoszféra! Üdv, itthon, drágaságaim!
-...úgy tűnik, neked... kell teleportálnod... hogy ide... jussunk.
-Igaz, és még maradt is egy icuri-picuri. Szerintem pihenjünk le, mielőtt tovább megyünk ^.^
-...
Cup nagyot sóhajtott, kicsit ciccegve megcsóválta a fejét, ám az arcán mosoly bujkált. Szeretetteljesen végigsimított a koponya ép részein, vigyázva, nehogy megnyomja a repedéseket, majd Sans mellé telepedett a földre. A csónakos fickó nem volt a közelben, a rakpartja pedig a láva mellett jó búvóhelynek ígérkezett egy rövidke szundira.
-Pihenj, drága szerelmetesem. -kuncogott és olyan picire húzta össze magát mellette, amennyire csak tudta, fejét a kék dzseki vállába fúrva. A szőrös kapucni csiklandozta az arcát, és mélyen magába szívta társa illatát.

Míg Cup álmodott, Sans tehetetlenül lebegett a semmiben.
Minden alkalommal ez történik, mikor elveszíti az eszméletét. csonka keze és lába, ez az egész féloldalas élet mindent megnehezít, amit csak lehet. Az üresség szinte fojtogatta, s ha néha meg is jelent valami az álmaiban, azok csak és kizárólag rosszat jelenthettek.
Olykor a Blasterek tűntek fel a sötétségből, vádló tekintettel, amiért gazdájuk állapota miatt ők maguk is csak félig épek. Sokszor már várta, mikor fognak lecsapni rá és maradék életpontjait is elvenni, de a jelek szerint saját szövetségesei is örömmel nézték a szenvedést, amit át kellett élnie.
Valamikor emlékképek úsztak ép szeme elé, és minduntalan át kellett élnie a robbanást, Papyrus halálát az embergyerek kezétől, a saját halálának látványát az Ítélet Csarnokában, a Népírtást... minden rosszat, amit láttak már a megannyi időugrás során.
Jobb kezét ökölbe szorítva átadta magát a tehetetlen dühnek és szomorúságnak.
Nem tudja megmenteni őket.
Mindig is gyűlölt ígéreteket tenni, mert tudja, hogy nem képes betartani őket.
Gaster és Papyrus mindörökre halott marad. Nincs rá semmilyen mód, hogy visszahozzák őket, és a többi idősíkon élő barátai is mind a pusztulásra várnek csak. Az ember kegyetlen lény, és hiba volt Asgore részéről, hogy nem tett valamit a lyuk ellen, amin keresztül folyton átesnek. Sajnos hiába minden igyekezet, sosem fog a királlyal találkozni többé, hogy ezt az üzenetet átadja neki. Nincs rá elég ereje, és a Királyi Testőrségen sem fog soha átjutni Undyne engedélye nélkül. Undyne-ról pedig szó se essék, egy szavát sem hinné el, ha ránézne az arcára.
Ha legalább ép lenne, mint a többi Sans... ha el tudná játszani, hogy ő az aktuális világ Sans-a, akkor lenne esélye.
Ez viszont lehetetlen.
Sosem lesz már teljes 1 életpontja. Stagnál a 0.07-nél.
0.06.
0.05.
Bár általában mindig mosolyog (faji ártalom), de most ezt igazinak is érzi. Igen, itt az ideje. Ideje feladni. Nem kell, hogy teher legyen a póklány számára, kinek érzéseit úgysem tudja soha viszonozni. Számára csak Papyrus és Gaster számít, de ők soha többé nem lesznek már vele, nem igaz? Akkor hagyjuk is az egészet a fenébe... Cupcake megérdemli, hogy szabad legyen.
Ideje, hogy eltűnjön mindenki életéből.
0.04.

Furcsa érzése támadt, talán ez is ébresztette fel. Kissé még kótyagos volt az álomtól, nagyot ásítva nyújtózkodott is egyet, majd örömteli mosollyal vette tudomásul, hogy nem talált rájuk senki, nem estek fogságba, nem kell magyarázkodni, és még mindig Hotland-ben vannak.
-Hmm, ez jól esett. -dörzsölte ki a maradék álmot is a szemeiből, majd Sans-ra nézett, aki még mindig féloldalasan fekve, ájultan hevert mellette. -Remélem, te is szépeket álmodsz, mint én :3
Majd elgondolkodott. Igazából nem is volt szép álma. Eleinte igen, az volt, és ahogy általában, az álmok szakadozottan, részletekben jut a szörny eszébe, miután felébredt.
Boldogok voltak. Gaster elfogadta őt és megengedte, hogy együtt dolgozzanak a Mag projekten. Neki is lehetett olyan fehér köpenye, mint Papyrusnak - Sans utálta, ő maradt a dzsekijében mindig. Olyan boldog volt, egészen addig, amíg...
Sans bele nem ugrott a Magba. Gaster és Papyrus tehetetlenül nézte végig egy oszlophoz kötözve, ő pedig hiába rohant felé, mintha egy centit sem mozdult volna a helyéről. Kiáltott, de a csontváz nem figyelt rá; eltűnt a lángok között.
-Najó, a vége nem volt jó, de a többi igen. Jaj, de várom már, hogy meg is történjen, de csak az a része. A vége nem. -magyarázott lelkesen, majd ismét a társára nézett... akivel nem stimmelt valami.
-Sans?
Máskor már azért... ilyenkor ébredezni szokott. Óvatosan megérintette az orcáját, hogy lemérhesse állapotát. Check.
Mintha minden vér kifutott volna a mellkasából hirtelen, és megállt az idő. Sans életpontjai fenyegetően fogytak, másodpercenként egy érték, megállíthatatlanul.
-Heee! Mi történt? Sansy, drágám, hahó, ébredezz, valami baj van! Sansy! Hahó, hallasz? Sans!
Kétségbeesetten megragadta a koponyát és maga felé fordította. Sans nem volt ébren.
-SANS!
Kicsit erősebben szorította, mint máskor, de szerencsére a csontok még nem kezdtek el törni miatta. Behunyta a szemét, majd szorosan a mellkasához ölelte őt és koncentrált. Sajnos ő nem értett hozzá, ezen kívül Sans és Papyrus mindig is különleges volt. A kettő kombinációja miatt nem fogja tudni soha teljesen felépíteni újra őt, csak próbálja kihozni magából a maximumot.
A zöld fény lassan körbeölelte őket, és aprócska szikrák táncoltak körülöttük, miközben Cupcake folyamatosan imádkozott.
-Könyörgöm, Sans, drága, ébredj fel, ébredj fel, ébredj fel. Nyisd ki a szemed, maradj velem. Kérlek...

Valami megragadta a kezét, csonka fele pedig egyre erősebben vonzódott a lenti, mély sötétség felé.
Az életpontjai lassabban kezdtek fogyni. 0.005, 0.003...
-ne...
Alig jött ki hang a torkán. Egy fekete árnyalak magasodott fölé és fogta a csuklóját, ami ernyedten lógott, semmit sem akarva. Könnyes szemmel nézett fel az alaktalan valamire; nagyon jól tudta, hogy ki az.
-engedj el, cup. nincs semmi baj. szabad vagy, szabadon engedlek. nem kell már többet engem cipelned. úgyis csak egy tehetetlen romhalmaz vagyok, egy krumpliszsák, aki semmire sem képes. eressz.
A kéz még mindig fogta, nem engedte, és lassan, nagyon távolról, a hangját is hallani vélte. Összeszorult a szíve, a lelke rezonálni kezdett.
-nee, ne csináld, kérlek. hagyj mennem. úgyis csak bajt okozok neked. még fiatal vagy, előtted az élet.
0.002. 0.001. 0.002. 0.005. 0.007.
-...
0.009. 0.01. 0.02. 0.03.
-miért nem tudom feladni?
0.05. 0.06. 0.07. 0.08. 0.09. 0.1.

-cup...
-Kérlek ébredj fel kérlek ne hagyj itt Sansy ébredj kérlek könyörgöm kellesz nekem Sansy meg fogjuk oldani ne aggódj.
-cup... ne hadarj... vegyél levegőt, hányszor mondjam? és... engem is megfojtasz...
Amint abbahagyta a kántálást, a zöld fény kialudt körülöttük. Gyorsan eltolta magától a csontvázat, aki úgy tett, mintha nagy levegőt venne megkönnyebbülten, és... mosolygott.
Cup szájai is szinte a füléig értek az örömtől.
-Saaaaans! Ne ijessz rám még egyszer ennyire, okéééé?! -dőlt előre, egyenesen a felemás karok közé. A csontváz óvatosan átölelte, amennyire tudta, és végigsimított a hátán.
-bocsánat... én... csak...
-Ide figyelj! -Cup ismét ülő helyzetbe tolta magát és elszántan nézett annak szemébe. Társa még meg is döbbent, ez látszott rajta, ahogy megrezzent a pupillája, de Cup nem hagyta magát megfélemlíteni. Dühös volt, frusztrált, és egyben megkönnyebbült. Ideje lerakni a határokat, döntötte el magában.
-Ide figyelj, drága! Ha fel akarod adni, ha meg akarsz halni, akkor arról előbb tessen szólni nekem, világos?
Majd ismét magához húzta és átölelte.
-Én nem tudnék nélküled élni... szóval kérlek... legalább had készüljek fel...
-...cup...
Még egy percig maradtak így, egymást simogatva és vigasztalva. Mikor a pillanat véget ért, és ismét egymás arcába néztek, Sans meglátta a könnyeket a póklány arcán, amint szinte egymással versenyt futva hullanak az álláról a földre. Ép kezével nyúlt fel és törölt le egy futó cseppet, majd megszólalt.
-...sajnálom... nem lesz több ilyen... te...
Még maga sem tudta, mit is akar mondani pontosan, de a lány megrázta a fejét és csitítóan a szájára rakta mutatóujját.
-Jól van, nyugi. Viszont nézd csak. Na, mit sikerült elérnem, na? Na? :3
-... itt eltűnt egy repedésem... és... ez egy új szilánk?
-Jaja! Most már kicsit többet fogsz elbírni, te sózsák
Next: moraja.deviantart.com/art/Thro…

Régen megírt szösszenetek, minimális időrendben, bár én magam sem abban írom őket.
Cupcake, a csonka pókszörny és Törött Sans azoknak ismerős lehet, akik olvassák vagy valamennyire ismerik tőlem a ChooseTale szériát. Persze tekintve, hogy ők folyamatosan vándoroltak az Undertale alternatív univerzumaiban, nem csak az az egy kalandjuk volt, hanem számtalan másik. Már sokszor próbáltam ide feltölteni, de nem engedte a rendszer, most fedeztem fel, mi volt a baj: a túl sok szöveg.
Úgy hogy darabokra szedve kapjátok őket.

Cupcake és Törött az enyémet.
Minden más, Undertale univerzum, stb. @ Toby Fox
Add a Comment:
 
:iconalvaro84:
alvaro84 Featured By Owner Feb 18, 2017
...neked is azt írta, hogy nagyobb, mint 64k? :D
Reply
:iconmoraja:
Moraja Featured By Owner Feb 20, 2017  Hobbyist General Artist
Nem, akkor hozta elő azt, hogy oké, txt fájlban elfogadja letöltés céljából, csak rinyált, hogy legyen neki képe is, ami viszont kidobta kukába a txt fájlt :D
Ezért volt még akkor a journalom, és csak így véletlenül jöttem rá a megoldásra, mikor kipróbáltam egy zléjfdb-el, hogy működik-e már a szövegelés XD
Reply
:iconalvaro84:
alvaro84 Featured By Owner Feb 21, 2017
Egy... mivel? :o
Reply
:iconmoraja:
Moraja Featured By Owner Feb 21, 2017  Hobbyist General Artist
Mikor csak rácsapsz egyet a billentyűzetre.... :D
Reply
Add a Comment:
 
×

:iconmoraja: More from Moraja


More from DeviantArt



Details

Submitted on
February 18
Link
Thumb

Stats

Views
57
Favourites
1 (who?)
Comments
4
×