Shop Mobile More Submit  Join Login
-Ti mindig alszotok?
Cup számára ismeretlen volt a hang. Vidám lejtésű, hasonlított kissé Sanséra, de mégsem volt teljesen ugyanaz. Mintha kicserélték volna, főleg, hogy míg a beszéd valahol a fejük fölül érkezett, addig az ő Sansának combcsontja épp az arca alatt nyugodott. Kényelmetlen egy párna, de mégis így a legjobb aludni.
-Hmmff? -akart kipréselni magából valami használhatót, kevés sikerrel, és próbált a másik oldalára fordulni. Miközben ezt tette, egy pillanatra felfelé nézett.
Egy csillag nézett vissza rá. Elsőre fel sem fogta, de aztán a fejébe ütött a gondolat: a csillagok mióta tudnak nézni? És egyáltalán, mit keres egy csillag a föld alatt?
-He?
Kicsit éberebben pislogott párat, mire kitisztult álomittas szeméből minden alvókönny, és a homlokát dörzsölve nézett fel a különös idegenre. Törött Sans ugyanezt tette, de ő már valószínűleg több ideje.
-Hello! -köszönt amaz a nagyobbacska szikla tetején állva. Egyensúlya kifogástalan lehetett, elvégre alig pár kavics tartotta csak a talpát. A csillag valójában csak a szeme volt - illetőleg abból is az egyik, a másik a már ismerős, világoskék fénnyel derengett halványan, ahogy az ő társáé is, ha már nagyon dühös valami miatt. Arról se feledkezzünk meg, hogy kinézetre is teljes mértékben Sans volt, csak talán egy kissé alacsonyabb nála. Cup nem igazán tudta ezt megállapítani, tekintve, hogy ő volt lejjebb.
-Jéé.. hello? -köszönt vissza meglepődve. Törött csak ép kezét felemelve intett egyet, azt is elég erőtlenül. Az ismeretlen biccentett felé mosolyogva, illemtudóan, majd mélyebben meghajolt a póklány felé.
-Csak gondoltam, ideje lesz lassan ébrednetek. Kicsit többet aludtatok a megszokottnál, ami nem baj, kicsit sem, az alvás fontos, hát nah, haladjon a sztori is, de csak ha gondoljátok. Amúgy pihenjetek ^^
A hangja pattogós volt, energiával teli, mint egy vidám kisfiúé. Míg beszélt, Cup alaposabban is megnézte, mert valljuk be, a jelenség igencsak érdekes volt. A ruházata még hagyján, nem a megszokott kék pulcsi és fekete nadrág kombó, inkább a barna és a fehér dominált, ezen kívül ne, volt olyan szörny a világban szerinte, aki ne vette volna észre a hatalmas, fekete tintától csöpögő ecsetet a hátára akasztva. A póklány félredöntötte a fejét, kicsit megigazította szemébe lógó haját és mivel már teljesen felébredt, ő maga is a megszokott hangsúlyával kérdezte.
-Oké, köszi :3
-Igazán nincs mit ^^
Azzal egy nagy huppanással leült a sziklára, a kavicsok mintha nem is zavarták volna. Kényelmesen hátradőlt a kezeire támaszkodva, még a lábait is összefonta, majd tovább beszélt.
-Azért is merészeltem szólni, mert Error ráakadt erre is és lefoglaltam most mondjuk egy kis matekrejtvénnyel, de ha rájön, akkor eszébe jut, mit akar és jön pusztítani. Addig meg jó lenne mennetek, na nem sürgetésből, csak nem akarok bajt. Nektek nincs világotok, de nem lenne jó, ha eltűnnétek valaki máséba. Ez úgyis aztán újraéled, csak félek, hogy nélkületek, ami nem valószínű, de még sosem volt olyan esetem, hogy valakinek ne lett volna saját világa, és perpillanat nincs kedvem kísérletezni, főleg nem veletek. Megérted, ugye? ^^
-Nem, de semmi gond, köszi, hogy szóltál :3
Cup a tőle megszokott módon csak legyintett, majd kedveskedve megbökte a társát, aki álmatag szemmel, kissé kábán nézett vissza rá. Ő még a jelek szerint nem tért teljesen magához, és kis híján rá is dőlt volna a póklányra, ha az másik két karjával meg nem támasztja.
-Sansy drágám, azt mondja itt az úr, hogy mennünk kell. Gyere szépen :3
-Jaj, van még időtök! Had éledjen magához előbb ^^  -legyintett az ecsetes, és egy kisebb tollal nekiállt madarakat rajzolni a levegőbe. Azok, amint az utolsó vonalak készen voltak, csiripelve szálltak odébb, majd amikor megunta a madarakat, egy visszhangvirággal ismételte meg a műveletet.
Beletelt a jelenet pár percbe, de ennyi elég volt ahhoz, hogy Törött magához térjen teljesen. Csak bólintott fáradtan a tényre, hogy újabb teleportra kényszerülnek, ereje nem volt fölöslegesen beszélni. Hagyta magát, hogy Cup magához ölelje és felemelje a földről, majd a póklány az ecsetes rajzoló felé fordulva szabad két kezével integetett egy sort.
-Szia!
-Sziasztok! És egyetek sok sütit ^^
-Úgy lesz! Majd csinálok muffint, akkor gyere te is és egyél :3
-Meghívás elfogadva, és be fogom hajtani rajtad. -nyújtotta kis vicceskedve a nyelvét, majd végignézte állát a tenyerébe támasztva, ahogy a póklány és a Törött eltűntek egy villanásban. Szinte azonnal megremegett minden körülötte, mire felsóhajtott.
-Ez hosszabb ideig tartott, mint gondoltam, Error ^^

Természetesen ismét Snowdin külterületén kötöttek ki, s ahogy haladtak sietős léptekkel Waterfall felé, Cup egy pillanatra megállt.
-Jaj, a nevét viszont elfelejtettem megkérdezni. Most nem fogok tudni neki névre szóló muffint sütni!
-... majd... ráírod, hogy... az Ecsetes Fickó... vagy Tintás Sans...
-TintaSans. Nem is rossz. :3
-...engem jobban érdekel... hogy miről beszélhetett... mert egy szavát sem... értettem...
-Én sem, de nagyon édicuki volt :3
Dúdolgatva haladtak tovább a csendes éjszakában.

---

-TEHÁT... VAN EGY SANS, MEG VAN MÉG EGY SANS! DE A HATALMAS PAPYRUSBÓL BEZZEG NINCS MÉG EGY! MÉG EGY ILYEN BÖSZMESÉGET A VILÁG MÉG NEM LÁTOTT! HÁT HOGY LEHET EZ?
-Papyrus drága, figyelj, én tudom ám a választ :3 -emelte Cup magasba az egyik kezét.
-ÉS MI LENNE AZ, FURA KÉK BOGÁRLÁNY?
-Még mindig pók vagyok :3  És egyszerűen csak arról van szó, hogy te egyedi és megismételhetetlen vagy, oh hatalmas Papyrus.
-VALÓBAN! LÁTOD, SANS? VÉGRE ELISMERNEK. INNEN MÁR EGYENES ÚT VEZET AHHOZ, HOGY BEKERÜLJEK A KIRÁLYI TESTŐRSÉGBE!
-ahogy mondod, tesó. viszont a vendégek valószínűleg már -halálra- éheztek.
-IGAZAD VAN, KIVÉTELESEN! ÉN, A HATALMAS PAPYRUS MOST MEGYEK, ÉS HOZOK EGY KIS SPAGETTIT, RENDBEN? MERT BIZTOS SZERETITEK A SPAGETTIT!
Azzal a magas csontváz méretéhez képest fürge léptekkel eltűnt a konyha ajtajában, és amíg a többiek odakint a bentről kiszűrődő furcsa, és igencsak agresszívnek tetsző zajokat hallgatták (mintha valódi háború folyna arrafelé), az evilági Sans a vendégek felé fordult.
Amazok egy hatalmas takaróba burkolózva meleg teát kortyolgattam. Cupcake összehúzta magát, két kis mancsában tartva a bögrét, és széles mosollyal figyelt arra, hogy legalább a térde a mellette ülő társához érjen bármilyen áron. A félig összetört mása viszont láthatólag alig bírta megtartani az amúgy is csak negyedig töltött csészét és a padlót bámulva úgy tűnt, mindjárt előre dől és onnantól vége, hamuvá válik.
-mindig ilyen... -hatásszünet. -...-holtsápadt-?
-Oh, ő persze. -legyintett Cup és kedvesen megigazította társa kapucniját. Ettől legalább egy kicsit hátrébb dőlt és már nem fenyegetett a padlóra kerülés veszélye. -Ne lepődj meg, szerintem már nem is igazán hall minket, és hamarosan elájul. Szegénykével mindig ez történik. Majd lefektetem, aztán ha felébred, már megyünk is tovább :3
-maradjatok, amíg tetszik. viszont, nyitott füllyukakkal hallgatom a történetet. -Sans úgy döntött, ideje kényelembe helyeznie magát valahogy, de a kedvenc kanapéja most éppen elfoglalt állapotban leledzik. Hát, akkor nincs mit tenni, nekidőlünk a falnak és kivételesen állva maradunk, nem igaz? Kezeit a nadrágzsebébe dugva innentől amúgy sem nagyon tudott volna szóhoz jutni, mert a póklányból mintha megállás nélkül dőlt volna a szó. Túltett azon is, mint mikor Alphys a Mew Mew Kissy-ről kezd el mesélni. Alig bírta megállni, hogy le ne csukódjanak a szemei és aludjon egy kicsit, ezen kívül közben a spagetti nem csak készen, tálalva várt rájuk, de még rég ki is hűlt, mire a történet véget ért.
-nahát, ez aztán egy hosszú sztori.
-És ez volt a dióhéj :3
Sans azt hitte, mindjárt leesik az állkapcsa a helyéről.
-a dióhéj???
-Aha :3
-DE ÉN NEM IS LÁTOK DIÓT. ITT CSAK EGY KŐ VAN. Ő SANS KIS KEDVENCE! KÖSZÖNJ SZÉPEN! -Papyrus egy kis tálkát emelt fel, amin valóban egy kő díszelgett, némi színes konfettivel megszórva. Cup addig nyújtogatta felé egyik szabad kezét, amíg Papyrus oda nem vitte és meg nem simogathatta kicsit a kavicsot.
-Sziamia, Kövcsi :3
Amíg Cupcake a kővel ismerkedett, az evilági Sans képtelen volt levennie a szemét Törött társáról. Még magánál volt, de már alig-alig, bár szerencsére úgy tűnt, inkább aludna most, mint ájultan heverne. Teljesen tisztában volt vele, hogy léteznek más idősíkok is, hogy vannak más Sansok is rajta kívül, köztük jópáran olyanok, akik merőben különböznek az eredetitől. A tér és az idő mindig is egy olyan dolog volt, ami legalább annyira foglalkoztatta, mint a rossz szóviccek gyűjtése. Íratlan szabály volt számára, hogy soha nem is használja fel ezt a tudást önös célokra, de ez a Sans megszegte - ön- és mások védelmében - ezt a gátat. Iszonyatos árat kellett fizetnie érte, ami annyiban jó, hogy így neki pláne sosem lesz kedve ugyanezt megfizetni.
Egy pillanatra elnézte a kötényben épp pózoló Papyrust és az őt tapsikoló póklányt.
Szerencsés, hogy Papyrus itt még életben van. Már számtalanszor kellett végignéznie a halálát, attól függően, épp milyen kedve volt az embernek, de ez a Sans, a Törött, valószínűleg...
...sosem fogja már viszont látni a sajátját, ellentétben vele.
Hisz az idő folyamatosan halad, és csak egy olyan képes visszafordítani, akinek elég elszántsága van hozzá. Ilyesmire pedig csak egy nagyon elszánt ember képes, csak az ő lelkük elég erős az ilyesmihez. Nem tudja maga sem, hogy egy ember, ha esetleg bele is egyezne, hogy segít nekik, képes-e másik idősíkot is resetelni...
Kivéve talán, ha...
-SANS!
Papyrus suttogni próbált egyébként.
-NÉZD CSAK!
Ahogy testvére rámutatott, csak most vette észre, hogy a vendégeik már az igazak álmát aludják. Iszonyatosan ki lehettek már merülve, ha ilyen zajban is képesek voltak elszundítani. Egymásra dőlve, a takaró közös fészkében halkan szuszogtak, de látni lehetett, hogy Cupcake még így is ösztönösen vigyáz az apró repedésekre és szilánkokra, ne okozzon több kárt.
-hát, hiába, -velejéig- kifáradtak. gyere, paps. menjünk mi is. ... he?
-GYERE MÁR!
Hogy Papyrus mikor jutott be tizedmásodpercek alatt az ágyba és várta már őt dohogva a Bolyhos Nyuszis könyvvel a kezei között, fogalma sincs. Homlokdörzsölve lépdelt fel lassan a lépcsőn és mosolyogva gondolta magában, talán Papyrusban is van valami aprócska a "rövidítések" képességéből.
Holnap pedig a vendégeknek is inkább azt tanácsolja: próbálkozzanak Alphysnál. Aztán majd odafigyel rájuk, hogy épségben átjussanak Undyne területén.
Az embergyereknél időnként beválik a dolog, nem igaz?

---

A víz ismerős illata, a folyók félreismerhetetlen zubogása és egy különös hang ébresztette fel. Nem tudta, ezúttal mennyit lehetett eszméletlen, s ahogy lassan visszatért ép szemébe a látás, elbűvölve figyelte a megannyi apró szentjánosbogarat, ami körülöttük szálldogált békésen. Ezek a kis rovarok a legkisebb mozdulatra is megijednek, így nem is tett semmit, csak hallgatta a lágy, halk hangot, ami betöltötte a kis teret körülötte. Érezte  társának kezét a homlokán és a hátán, a másik kettő valószínűleg az ölében pihent a feje mellett.
-Lent mélyen, suttogás,
Mind halljuk tisztán
Belső hangod dallamát.
Mit mond el nékünk?
Lelked legmélyét, az űrt.
Nem rejthetsz el
Viszályt, zavart,
Határozott kedvességet
Aggodalom
S Elszántság
Ezen érzelmek megzavarják
Gondolataim sorát.
-... mondtam már... hogy gyönyörű... hangod van?
Cup abbahagyta az éneklést, és suttogva közelebb hajolt a homlokához, így látóterébe bekerült a lila haj és a kék bőr még összemosódott egyvelege.
-Bocsáss meg. Felébresztettelek?
-dehogyis... folytasd csak...
Így Cup lassan kihúzta magát, hogy el ne ijessze a kis rovarokat, és folytatta a dalt. Törött félig lehunyt szemmel hallgatta, miközben nem bírta levenni tekintetét a plafonon csillogó ékkövek, az ő csillagaik látványáról. Waterfall, a kívánságok helye, ahol minden valóra válik, ha elég erősen hiszel benne. Ki akarta nyújtani a kezét és megfogni egy ilyen csillagot, hogy magával vihesse az útjukon és ezáltal minden kívánságuk valóra válhasson, de tudta jól, hogy ez nem fog megtörténni.
Ám ha egy kívánsága már nem is teljesülhet soha többé, egy másiknak még van esélye.
Óvatosan megmozgatta törött karját. Nem fájt egyáltalán, csontvázként ez egyébként is vajmi kevéssé érinti, és hosszú idő után most megint kezdett neki hiányozni a kéz, amit lecsapott a robbanás utószele róla. Saját maga szeretett volna felkelni segítség nélkül, de képtelen volt rá, így maradt fekve, fejét Cup térdén pihentetve, amíg a lány végigénekelte a gyönyörű dalt. Mikor minden elcsendesült és csak a távoli echo virágok halk zajai szűrődtek feléjük, kinyújtotta ismét a karját.
-felsegítesz?
-Persze!
Mint mindig, most is azonnal mozdult mind a négy kéz, és biztos tartással segítette ülő helyzetbe. Még a lábait is elrendezte, hogy semmiképp ne dőljön el oldalra, amíg eszméleténél van, hátát pedig nekivethette a szikla oldalának, aminek tövében ültek.
-mit... énekeltél amúgy?
-Nemrég láttam erre menni az embert és szörnygyereket. Ő mesélte nekik, hogy ha csendben maradnak, akkor hallhatják az echo virágokat énekelni. És tényleg! Nem is tudom, hányszor hallgattam végig, amíg aludtál... és nagyon tetszik :3
-szép...
Egyikük sem tudott mit mondani. Cup mindig is szószátyár típus volt, de most ő is inkább csendben, ölébe ejtett kézzel nézte a drágakő-csillagokat. Vajon az igaziak odafent milyenek lehetnek? Tudja, hogy azok nem színesek, legalábbis nem jut el a szín már hozzájuk, és felfoghatatlan messzeségben vannak. Ezeket a köveket, ha nagyon akarja, tényleg leszedheti és magával viheti, de az igazi csillagokat nem lehet.
Kinyújtotta ép kezét a plafon felé.
-... cup?
-Mondjad, szívem? :3
-neked van... más kívánságod is... a reseten kívül...?
A póklány elgondolkodott, hümmögve kezdte kapargatni az állát és még a száját is csücsörítette, ahogy szokta, mikor mélázik valamin. Törött szívét szinte béke lepte el ennek láttán, nem is igazán emlékszik rá, tetszett-e neki ez az apró gesztus ezelőtt is. Most valahogy órákig el tudná nézni ezt a vicces kis pofát itt maga mellett.
-Nem tudom O.o -vont vállat végül a lány. -Miért, neked van?
-most lett egy...
-És mi az? :3 Elárulod.
-el...
Lehunyta a szemét. Tudta jól, hogy van egy echo virág hallótávolságban.
-nem akarlak elveszíteni...

---

-Nahát! Elég érdekesen alakult ez az AU. -Ink egy újabb pattogatott kukoricát dobott a szájába, miközben kényelmesen üldögélt felhőkből rajzolt karosszékén. Maga előtt egy négyzet alakú lyukon keresztül figyelte az eseményeket, minth csak televíziót nézne. Az idők során eléggé hozzászokott már ahhoz, hogy ne szóljon bele a világok történetének alakulásába, és lassan már puszta késztetést sem érzett rá, hogy ezt valaha is megtegye, pedig ez a mostani, ez valóban érdekesnek bizonyult.
Chara dühtől fűtve állt Frisk testébe zárva a szörnyek garmadája előtt. Asgore szigorú tekintete, ha tehette, felnyársalta volna, árnyéka mögött egyre bontakoztak ki sorban a szörnyek egymás után, akik hasonló szemekkel méregették az embergyereket. A király jobbján Sans állt zsebre dugott kézzel, nyugodt szemekkel, ám a szokásos, levakarhatatlan mosollyal az arcán - ki tudja, valójában milyen arckifejezést öltött volna erre az alkalomra. Alphys remegve tipegett a bal oldalon, kezeit morzsolgatva, tekintete hol a királyra, hol Charára, hol a szörnyseregre vándorolt idegesen. Mindazon szörnyek pedig, akik az evakuálás miatt túlélhette az embergyerek gyilkosságsorozatát és most visszatért, morogva, csicseregve, szitkozódva és átkozódva állt a király mögött, támadásra készen.
Volt még két szörny közöttük, pont félúton, akik Ink számára már ismerősek voltak, pedig csak egyszer találkozott velük. Hol is? Oh, persze, ők Vándorok. AU nélküli idegenek, akik iszonyú sokáig kibírták már anélkül, hogy megéltek volna egy resetet is, ezzel végérvényesen kitörlődve a rendszerből. Igen, az a lány még sütit is ígért neki. Szomorúan csóválta meg a fejét, hogy sajnos sosem fog ezek szerint sütit kapni.
Cupcake az ő Törött Sansát ölelgetve reszketett pont félúton Chara és a király között. Társa félig aléltan bújt a mellkasához, pupillája gyenge kék-sárga fénnyel világított még egy kicsit, de már semmire sem volt képes. Még az az egyetlen, félig összetört blaster is ellene fordult, amit képes volt megidézni. Chara ugyanis előbb érkezett, mint szokott, a szörnyek gyorsabb evakuálásának köszönhetően, az evilági Sans pedig először Alphys munkáját segítette, mielőtt ideért volna.
Chara jobban megszorította kezében a hamulepte, éles kést.
-Úgyse tudsz legyőzni, öreg! -vigyorgott rá a királyra, kissé félredöntött fejjel. -Túlságosan telve vagyok ELSZÁNTSÁGGAL ahhoz, hogy képes legyél rá! Újra és újra képes vagyok visszajönni, ezt még az a szeméthalom is tudja ott melletted. Hiába véded ezt a kettőt, beleköptek a levesembe, és én azt akarom, hogy belehaljanak!
-Tudom jól, gyermek. -sóhajtott a király, egy kicsit behunyva a szemét, de nem hagyta leengedni a védelmét. -Ez a kis pókszörny mindent elmondott már nekem. Elmesélte mindazt, amit látott más idősíkokon. Elmesélte, mennyire kegyetlen tudsz lenni, és hogy én sem vagyok képes az utadba állni. Én viszont megpróbálnám, hisz ahogy a másik Sans fogalmazott; sosem lehet tudni, mit rejt ez a világ.
-Hamvába holt kísérlet. -fintorgott Chara. -Akkor legyél gyorsabb, mint én!
Elrugaszkodott a földről és teljes sebességgel rohant a földön kuporgó kettő felé. Cupcake felsikkantott és teljesen magához ölelte a társát, hogy védje, de szerencsére nem volt rá szükség. Világító csontok nőttek ki a padlóból és állították meg az embergyereket, még mielőtt elérte volna őket. Az evilági Sans emelte meg a kezét, létrehozva őket, és vigyorogva előrébb lépett.
-nocsak, úgy látom, igen rossz a kedded...
-Ez most egy vicc akar lenni? Komolyan... -fintorgott az embergyerek. Cupcake közben, gyorsan négy karjába kapva Töröttet, a király mellé rohant, majd egy oszlop tövébe bújva vonultak biztonságba. Mintha valamit sutyorgott is volna az orra alatt, mire a király felé fordult.
-Semmi gond, kicsi szörny. Majd mi megvédünk titeket. Nem szeretnénk, ha saját AU híján kitörlődnétek teljesen.
A póklány egy hálás mosollyal válaszolt, a király pedig visszafordult az embergyerek felé, kinyújtotta kezét és megidézte vérvörös fegyverét; a háromágú szigonyt. Kétszer megpörgette a levegőben, majd a többi szörnnyel együtt Sans mellé lépett.
-Sajnálom, ember. -mosolyodott el szomorúan. -Örültem volna, ha mindez másképp alakul.
A csata hosszú volt és kimerítő, Chara újra és újra elesett a szokatlan rendszer által, amiben minden jelen lévő szörny erejét megfeszítve küzdött. Sokkal nehezebb volt számára mindez, mint mikor csak Sanssal kell küzdenie az Ítélet Csarnokában, és a háta mögött bújdosó Flowey egyre jobban kétségbe esett azt illetően, hogy valaha is nyernének; egész addig, amíg nem támadt egy jó ötlete.
MIndennek csak és kizárólag az a két új szörny az oka: Cupcake és a Törött Szemétláda. Csak annyi a dolguk, hogy resetelnek, és akkor ők kitörlődnek, mivel nem a saját AU-jukban vannak. Gonosz vigyorral, mikor Chara ismét reinkarnálódott a Mentési Pontnál, felbukkant a föld alól és az embergyerek elé lépett.
-Szia! Van egy nagyon jó ötletem!
-Nem érdekel. -vágta oda Chara és már indult volna előre, hogy ismét megpróbálja túlverekedni magát az iszonyatos túlerőn, de Flowey hajthatatlanul újra és újra megjelent előtte, pont, mint erre tartva akkor, mikor elmesélte létezésének történetét.
-De várj, ez most jó ötlet! Ugye, azok ketten, azok tehetnek az egészről! Mert előbb értek a királyhoz és elmeséltek neki mindent! Namost, ez nem az ő AU-juk. A sajátjukon kívül vannak most. Nem vagyok ugyan biztos, de talán ha resetelnél... akkor eltűnnének.
-Ezt meg mégis honnan veszed?
-Hát, tudod, hogy működi ka reset. -magyarázta Flowey, mikor Chara végre megállt és teljesen rá figyelt. -Még sosem láttam ilyet, nem tudom, hogy eltűnnének-e. Talán visszamennek a sajátjukba. De ha mégis itt lennének megint, akárhogy, akkor már tudjuk, hogy miként viselkednek. Hogy azonnal szaladnak a királyhoz, főleg, ha erre is emlékezni fognak utána. Te akkor tudod, hogy sietned kell és még előbb ideérni, hogy megölhesd, még mielőtt így riasztaná a többi szörnyet.
-Még az is elég, ha előbb megtalálom és megölöm őket... -vigyorodott el Chara. -Hisz most is csak azért védik őket, mert a "barátaik" lettek. Hánynom kell az ilyesmitől.
-Pontosan! -reszketett meg Flowey hangja, ahogy meglátta Chara szemében azt a különös, vörös csillanást. -Csak ennyi...!
Az embergyerek megnyitotta a menüjét. A király ezt látva lejjebb eresztette a fegyverét, Cupcake pedig kíváncsian felnézett társa gyógyításából, hogy mi történt.
Mikor meglátta és felismerte a gombokat, úgy érezte, minden vér kiszökik az arcából. Szinte lassított felvételként nézte végig, ahogy Chara (vagy Frisk) vigyorogva nyúl a Reset gomb irányába.
Talán fel is kiáltott. Tudta jól, hogy ha megnyomják, ők kitörlődnek, végleg. Törött felé nézett. Talán ez az utolsó perc, hogy látja? Így, aléltan, teleportálásra képtelenül? És az ő drágaköve sem töltődött még fel teljesen a csata után.
Könnyek gyűltek a szemébe. Chara ujja megnyomta a gombot, pont akkor mikor Asgore is rájött a terv lényegére és felüvöltött dühében.

A rendszer újraindult.
Prev: moraja.deviantart.com/art/Thro…
Next: moraja.deviantart.com/art/Thro…

Cup és Törött kalandjainak folytatása.
Igen, néha estek meg velük katasztrófák is. Hogy ezeket mégis néhol hogy élték túl, az már ChooseTale titka marad egy darabig, amíg el nem jutnak a végjátékig :)

Cup és Törött az enyém.
Undertale univerzum, szereplők @ Toby Fox
InkTale @ Comyet
No comments have been added yet.

Add a Comment:
 
×

:iconmoraja: More from Moraja


More from DeviantArt



Details

Submitted on
February 18
Link
Thumb

Stats

Views
17
Favourites
0
Comments
0
×