Shop Mobile More Submit  Join Login
Már közel járnak.
A csarnokot bejárta az aranysárga fény, a virágok bódító illata még az ő orrát is teljesen eldugította. Nem értette igazából, miért is van erre ennyi ültetve, de a látvány, az minden kétséget kizáróan fenséges volt.
Cupcake halkan szuszogott mellette, fejét az ölébe hajtva. Nem igazán hitte, hogy kényelmes dolog lenne egy combcsonton feküdni, de a póklány még sosem panaszkodott, sőt, ragaszkodott hozzá és mindig nyűgös volt, ha nem hagyta, hogy legalább az egyik keze érintse alvás közben. Elgondolkodva sóhajtott, miközben vigyorogva figyelte a kis nyálbuborékot társa szája sarkán.
Úgy döntöttek, pihennek egy kicsit, mielőtt elmennek a trónteremig. Mielőtt találkoznak Asgore-al, és elmesélnek neki mindent. Asgore rendkívül okos és bölcs, bizonyára lesz ötlete arra, miként juthatnának haza, a saját világukba.
Legalábbis a póklány ezt hiszi.
Sans teljesen tisztában van vele, hogy nincs visszaút.

Valljuk be, elég gyakorlatot szerzett a teleportálás használatában, és akárhányszor kereste tudatosan, a saját idősíkjukat sosem találta. Valószínűleg a Mag robbanása olyan hatalmas erejű volt, hogy mindent és mindenkit elpusztított abban az időben; tehát nincs is hova visszatérni. Az időmanipuláció pedig korlátok közé van szorítva; csakis egy bizonyos időtávon belül képesek előre vagy hátra haladni, és a jelek szerint már rég elhagyták ezt az időt.
Az ő Papyrusuk és Gasterük mindörökre halott marad.
Valami miatt az utóbbi napokban mégsem érzi magát annyira magányosnak, mint akkor, mikor ezt felfogta. Ép keze a póklány lila hajában pihent, olykor-olykor végigsimítva óvatosan rajta. Hogy is lehetne magányos egy ilyen energiabomba mellett, mint ő?
Már csak abban nem biztos, miért folytatja az utat. Talán egy új otthont kéne keresniük inkább, vagy mégis van valami apró reménysugár? Asgore Dreemurrtól várja erre a választ, és igazából már szinte rezegnek a csontjai az idegességtől; indulni akar, most azonnal.
Főleg annak tudatában, hogy ez a világ egy újabb Népírtás...
Léptek ütik meg a fülét. Egy árny jelenik meg a távolban és közelít felé lassan. Nem kell még gondolkodnia sem, hogy az embergyereket látja, amint késsel a kezében erre tart, és majd a folyosó közepén megállítja az evilági Sans, hogy addig harcoljanak, amíg az embergyerek nem győzedelmeskedik.
Viszont...
Sans késlekedik. Nincs itt. Nem bújik meg az oszlop mögött, ahol eddig, az embergyerek pedig zavartalanul közeledik.
Rossz érzés lesz úrrá rajta. Mi történhetett? Hol van az itteni énje? Hol késlekedik? Itt lenne, hacsak...
Nem történt valami tragédia...
Egy csettintés, és Cupcake lelke kékre vált.
-... maradj mozdulatlan...
A lány nem hallja, mélyen alszik. Óvatosan kászálódik ki a feje alól, vigyázva, hogy ne koppanjon a padlóra, majd fél kézzel húzva magát előre a folyosó közepére küzdi magát.
Az embergyerek megáll előtte.
-... hiya.
Mosolyt erőltet az arcára. Az ember idő előtt megölte volna a másik Sansot? Hogy lenne lehetséges az ilyesmi? Persze, ő a leggyengébb mindenhol, még egy óvatlan esés is megölheti, kiváltképpen saját magát, de... mégis...
-látom... meglepődtél kicsit.
Igyekezett magabiztosságot kölcsönözni a hangjának; kevés sikerrel.
-mond csak... hol a másik? akivel igazából... randid lenne itt?
Hála Cupcake gyógyításának az előző világból, Sans egy kicsit jobban érzi magát, több ereje van beszélni. Ám ha jól sejti, ez nem lesz így sokáig.
-nem beszélsz? jól van... nekem sincs hozzá sok erőm...
Kicsit lehunyta a szemét, majd folytatta.
-akkor be sem fogsz... mutatkozni? frisk... vagy chara? hmm? elvitte a cica a nyelved?
A pupillái eltűntek a szemüregéből, a hangja mélyebbre váltott.
-vagy... a bűneid súlya nyomja a vállaidat? azért... nem szólsz?
Persze egy igazi, ép Sanstól ez sokkal fenyegetőbbnek hatna, mint egy félig törött, rémisztő darabtól, de ő reméli, hogy ennyi még megteszi. Magában imádkozott, hogy legalább a Blasterek legyenek ezúttal a segítségére, és ne csak a vádló tekintetüket kelljen látnia, ha megidézi őket. Az embergyerek, kezében a késsel, szótlanult állt a helyén, majd lelke megjelent előtte, jelezve:
ideje a harcnak!
-... csodaszép az idő... énekelnek a madarak... virágoznak a növények... az ilyen napokon, mint ez is... az olyan gyerekeknek, mint te...
Igazából, már rég végig szerette volna mondani ezt a monológot.
Számtalan alkalommal kellett végignéznie a bátya halálát emiatt az ostoba fruska miatt.
A barátok, akiket végül nem ismerhetett meg, a szeme láttára váltak hamuvá és iszappá.
Asgore, akitől a megváltást várja, ki tudja, hányszor esett el ennek a mocsoknak a kezei között.
S most, hogy talán végre legalább az érzetét megtapasztalhatná annak, hogy bosszút áll, még egy monológot sem tud végigmondani. A kés olyan gyorsan süvít felé, hogy torkára forr a szó, és végül behunyt szemmel várja a halált, ami nemrég már majdnem eljött érte.
S ami most ismét várat magára.
Először résnyire meri csak kinyitni szemeit, hogy megbizonyosodhasson felőle, valóban a véget fogja-e látni.
Egy piros deréköv masnija fogadja, amit a fehér szoknya követ. Ezermillió ruha közül is megismerné ezt az egyet; az a cérna ott már elengedett.
-... cup...?
-Mondtam... hogy szólj... nem? :3
-... CUP?
Vörös virágok szállnak a levegőben, s mint a sűrű víz, terülnek szét a padlón. Cupcake kezeit széttárva áll Sans és az embergyerek között. Chara - vagy Frisk - azóta visszavonult és kifejezéstelen arccal nézi végig művének befejeztét. A póklány végtelennek tűnő ideig marad a helyén, Sans pedig úgy érzi, iszonyatos súlyokat kötöttek működő végtagjaira, mert mozdulni sem tud a döbbenettől.
Végül a lány térdre rogy, és az oldalára zuhan. A vöröslő tó egyre nagyobbá dagad körülötte, majd lassan, fájdalmas nyögések közepette a hátára fordul.
Mosolyog. Szemei ködösek, akár a felhős égbolt. Valószínűleg már nem láthat sokat, inkább csak a színeket, gondolja a csontváz, miközben hasztalanul próbál előre húzódzkodni.
-Bocsi... nem épp... így akartam...
-Ne beszélj!
Használt már valaha is nagybetűket az életében? Próbálja nem észrevenni a hatalmas vágást a lány mellkasán és hasán, és a jelenetet, ahogy Cup lassan hamuvá oszlik. Asgore szakállára... a lábai... már el is tűntek szinte...
-Sansy... drágám...
-Mondom ne beszélj! Nyújtsd a kezed! Gyorsan!
A lány erőtlenül engedelmeskedett, bár valószínűleg ezt amúgy is megtette volna. Hiszen mindig nyűgös, ha nem érhet hozzá legalább a kisujja alvás közben...
Sans úgy érezte, az idő egyszerre szalad, mégis megállt, ahogy próbálta elérni a lányt. Újra lejátszódott előtte Papyrus és Gaster utolsó pillanata, mikor ugyanígy a kezét nyújtotta feléjük, azt a kezét, ami már nem létezik. Az ő arcukon a rémület tükröződött, de Cup... mintha megnyugodott volna.
-Elmegyünk innen! Visszamegyünk... Alphyshoz! Igen, Alphys, majd ő helyrehoz!
-Gihihi... te mindig tudod, mit tegyünk, igaz?
-Mondom ne beszélj! Tartalékolj!
Már csak alig pár miliméter. Már mindjárt megvan! Elég, ha csak egy kicsikét érinti meg, és elteleportálhatnak innen. Mégis, annak a hülye szélnek miért pont most kell felébrednie, és az orrába fújnia a hamut...?
Lassított felvételként nézte végig, ahogy a lány fél arcát már elfújta a szellő. Ahogy félig lehunyt szemei és édes kis mosolya a végtelen örömöt és elégedettséget kölcsönözte az arcának utolsó pillanataiban. Sans kifejezése valószínűleg az ellentéte lehetett, és érezte, ahogy patakzanak a könnyek már nem csak az ép szeméből, de a törött oldalon keresztül is.
Végül sikerült, egy pillanatra, megérintenie a lány ujjának hegyét.
Egy kék villanás, és eltűntek a folyosó kövéről, hogy Chara lelke tovább folytathassa útját Asgore felé. Bár Sans azt sem bánta volna most, ha a világ darabokra omlik.
Mással volt elfoglalva.

---

-Egyébként, tudod, mit figyeltem meg? Hogy mostanában elsősorban Snowdinben kötünk ki.
-... talán... a többiekhez van köze...
-Mármint a legutóbbi okán?
-... abból levezetve... igen...
-Jól van, nem kell beszélj, majd beszélek én helyetted. Tudod, mi lehet a teóriám? Vagyis a te teóriád, csak én szerintem? Megpróbálok olvasni a gondolataidban, hmmmm! Megvan! Mivel a jelek szerint a legtöbb idősíkon te és Papyrus valamilyen oknál fogva Snowdinban telepedtetek le, ezért a lelked is oda kívánkozhat, ezért teleportálódunk mostanában Snowdin közelébe. Csak a lelked igazán tekintettel lehetne arra, hogy én pók vagyok, aki nem bírja a hideget hosszú távon. Vagy szóljon előre és akkor beszerzek melegebb ruhákat.
-... valami ilyesmi.
A póklány érezte, ahogy a súly a hátán egyre nehezebbé válik - ezek szerint Sans lassan kezdi elveszíteni az eszméletét. Szomorúan vette tudomásul, hogy hamarosan megint csak magában beszélhet, azt is halkan, nehogy valaki meghallja és érdeklődni kezdjen utána, merről jöhet a forrás. Nem szabad lelepleződniük Snowdin és Waterfall környékén, de néhány idősíkon az aktuális Sans még Hotlandben is tanyát vert és hot-dogot áruló standot vezetett. Úgy tűnt, a Sansok némelyike nagyon is szemmel tartja környezetét.
A Romok viszont nem lehetett megoldás, tekintve, hogy sosem jutottak be az ajtón eddig, még mielőtt Cupcake halálra nem fagyott volna.
-...várj!
Az erőtlen hang most különösen izgatottnak hallatszott, a lány szinte hasra esett, olyan hirtelenséggel ált meg a hóban.
-Mijaz?
-...had... had nézzek ki a házak közül. kérlek...
Sosem tudott ellenállni neki. Négy kezecske nagyon is sok segítség tud lenni ilyenkor, Sansot a hátáról maga elé emelte, és úgy helyezkedett, hogy kiláthasson egyetlen ép szemével - szerencsére amúgy is a vak robbant szét a katasztrófánál - a házak közül.
Érezte, ahogy előre esnek a vállai a meghatottságtól, így addig nyújtogatta a nyakát, amíg ő is meg nem látta, amit a csontváz figyelt.
Papyrus és az evilági Sans. A piros sálas, pompás páncélt viselő csontváz egy magasabb hódombon álldogált és nagy hangon, erős gesztikulálás közepette magyarázott épp valamit, amire a tömeg körülötte lelkesen éljenzett, vagy pedig elmélyülten figyelt. Sans mellette nyugodt ábrázattal egy ketchupos üvegből kortyolgatta a vöröslő nedüt. A boldogságot szinte tapintani lehetett közöttük.
-... cup...?
-Mondjad, drágám.
-...én ugye.. soha nem fogom ezt elérni?
Meglepődött. Ennyi szomorúságot, bánatot, kétségbeesést még sosem hallott a másik hangjában. Lenézett maga elé, a koponya belsejébe, ahol megmagyarázhatatlan okból a nagyjából ép szembe könnyek kezdtek gyűlni. A repedések, a hiányzó darabok, a jobb oldal csonka keze és lába különös érzéssel töltötte el. Ő a végtelenségik képes lenne szeretettel bámulni rá, arra a csontvázra, akit valamelyik idősíkon Szörnygyerek "Törött Sans"-nak nevezett el. Mindörökké képes lenne zokszó nélkül folyamatosan gyógyítani, hogy ha már az életpontjai nem is érik el az 1-et, de legalább valamennyi maradjon meg a számára az életben maradáshoz. Ám az utóbbi időkben még azt a maximumot sem tudta elérni, amit eddig.
Sans kezdte feladni.
-Jaj, beszélsz itt hülyeségeket! El fogod érni! Megtaláljuk a módját, hogyan tudnánk resetelni, és akkor megmentheted őket! A pók-érzékeim súgják, hogy menni fog, csak próbálkozni kell!
Megpróbált mindent beleadni a hangjába, hogy minél bátorítóbbnak hasson, egyik kezével még bokszolt is a levegőbe, de a kezei között csüngő Sans szótlan maradt. Még így álltak egy percig, majd amikor Cupcake akaratlanul is már vacogni kezdett, a csontváz megszólalt.
-...menjünk. kinézegettem magam.
-Még maradhatunk :3
-halálra... fogsz fagyni így. ... menjünk.
-Ha te mondod... de én még maradnék szívesen :3
Hazudott, de nem bánta, hisz tényleg már nagyon fagyoskodott a kék dzseki ellenére is. Ott hagyták a boldog jelenetet és mentek tovább, amennyire a fagy engedte, hogy minél előbb elérjék legalább Waterfall-t és megbújhassanak egy rejtett kis zugban melegedni. Ha nem is ezen az idősíkon, de egy másikon talán rálelnek a megoldásra.
Az lila és zöld pulcsis embergyerekeket nem vették észre a snowdini tömegben.

---

Cupcake olyan hévvel sürgölődött már kora hajnalban, hogy Törött szinte beleszédült. Igazából fogalma sem volt róla, hogy a lány mitől lett még a szokottnál is energikusabb, hisz csak annyi történt, hogy egy rövid időre, ahogy az ő szavajárása mondja mostanság, "hazajöttek". Bár ezt a síkot és házat Törött nem igazán meri (még) otthonának nevezni. Inkább vendégnek érzi magát, pontosabban jelen pillanatban elég nem kívánatos vendégnek.
Főleg azok után, amik történtek, amíg nem voltak itt. Persze, egy kis idő már eltelt azóta, de mégis...
Egyszer csak felhullámzott a kanapé. Olyannyira elmerült a gondolataiban, hogy észre se vette a közeledő hasonmását, csak amikor már lehuppant a kanapéra és bekapcsolta a tévét.
-Hali! -intett egyet DSans mellékesen a szokásos lanyha mosolyával. Törött, miután úrrá lett ijedt szívverésén, szintén elvégezte a mozdulatot.
-szia...
A teret betöltötte Mettaton szokásos zenéje, ahogy a póklányhoz hasonlóan most is főzőcskézett, bár ő valami karácsonyi süteményt próbált összehozni, ami hasonlított inkább pár csillámporral teleszórt, csillogó, olvadt üvegcserépre, mint süteményre. Kellemes illatok töltötték be a házat, miközben szép lassan a többiek is megérkeztek.
Stella a maga szokásos energikusságával ölelgette és a jelek szerint majd' kicsattant az örömtől. Ő talán még tudja is, hogy egyáltalán mi folyik itt, mert neki magának fogalma sincs róla. Őket követte a Disaster-család, akik körül mintha sötétebb lett volna a levegő, mint máskor, bár ezen Törött kicsit sem csodálkozott. Nem is igazán mert Charára nézni, két okból sem; egyrészt azon a síkon, ahol most kutatnak, Chara ugyanolyan gíilkológép akar lenni, mint máshol, és a kusza gondolat, hogy tulajdonképpen ez a Chara akár egyenlő is lehetne vele, hisz ugyanaz a forrás, kicsit nyugtalanítja. Másrészt emlékszik jól, milyen az, ha gyászol a szörny, az embereknél sem lehet sokkal másképp.
Dante-t eleinte Asriel megpróbálta kitessékelni, egészen addig, amíg meg nem jelent Cup, kezében a fakanállal, hogy hagyják csak abba. Ő hívta meg, mert a mai nap különleges. Az egész jelenet mintha valahol a távolban játszódott volna le a szemei előtt, mintha nem is lett volna jelen, de a kérdés valahogy beleévődött a fejébe. Mégis mitől különleges ez a nap?
Számára csak egy különleges nap van, az, amikor felrobbant a MAG. Ám hogy az mikor volt pontosan, nem tudja. Örökké fogja gyászolni úgyis.
Ott kezdett el gyanakodni, mikor olyan szörnyek vagy emberek is kezdtek megjelenni, akikkel eddig még csak nem is találkozott. Ott volt például az a fehér hajú, nárcisztikus fogalma-sincs-micsoda, aki mintha LOVE-ként mutatkozott volna be. Nem igazán emlékszik, csak arra, hogy a neve hallatán a hátán is végigfutott a hideg. Aztán jött az a furcsa Chara, akitől szinte menekülni támadt kedve, de Cup nélkül nem nagyon fog tudni innen úgy elmozdulni, hogy az ne legyen iszonyatosan kínos. Volt még köztük érdekes robotlány, egy teljesen átlagosnak kinéző ember, aztán egy újabb furcsa Frisk, és még sorolhatnám. Már azon gondolkodott, mégis leveti magát a padlóra és elmászik a konyhába, hogy ott leljen menedékre.
Ebben a pillanatban, mintha csak megérezte volna, Cupcake rontott ki a konyhából, körbenézett, majd tapsolt egyet-kettőt, hogy felhívja magára a figyelmet.
-Oké, mindenki! Sziasztok! Gyertek át a másik szobába, ott vár rátok minden :3
Töröttnek nem volt sok kedve a tömeggel tartani, sosem szerette igazán az efféle felhajtásokat vagy a sok embert/szörnyet egy helyen. Kelletlenül nyújtotta a kezét és kapaszkodott meg Cup ruhájában, aki az ölében hurcolva vitte át a mondott helyiségbe, de attól, amit látott, elkerekedett a szeme.

A szoba közepét egy zöldellő fenyőfa foglalta el, színes díszekkel felaggatva, mintha csak egy gyftrott agancsát látná. Csillogó girland ölelte körbe teljesen, és a szobát betöltötte a friss gyanta jellegzetes illata. Egy asztalról a sütik köszöntötték a vendégeket, páran már rá is repültek; volt ott mézes kalácstól kezdve mini tortákig minden, ami szem-szájnak csak ingere lehet. A fa alatt pedig temérdek doboz, szalaggal átkötözve, a legkülönbözőbb formákban.
-ez... meg... micsoda... -tagolta Törött a kérdését úgy, ahogy azt egy, a szemétben talált rajzfilmben látta a Hádész nevű istentől. Cup kuncogott egy sort, majd óvatosan letette az ép lábára Töröttet, hogy az egyik karjába kapaszkodva haladhassanak lassan előre.
-Frisk mesélt nekem erről. Tudod, hogy nálunk is hagyomány, hogy ajándékot teszünk egy fa alá meg feldíszítjük, na most, képzeld, ez az embereknél is így van! Csak ők az év egy bizonyos napján csinálják ezt, és úgy hívják, hogy Karácsony! Gondoltam, akkor már mi is rendszeresíthetnénk :3
-... aha... -fintorgott Törött és érezte, hogy ezt a napot máris nem fogja szeretni.

Egészen a fáig haladtak, ott leült a földre egy szabad ponton, Cup pedig el is szaladt némi sütiért. Mire visszahozta, társa már végigjáratta fél tekintetét az ajándékokon. Mindenkinek volt legalább egy; Psya, D!Chara, DSans, ő maga, ilyen meg olyan titulusú Flowey vagy Frisk vagy akárki más, és még lehetne sorolni. Két dolgott vett viszont észre szinte azonnal.
Hogy magának Cupcake-nek nem volt ajándék, tehát mindezt ő maga hozhatta össze. A szörny pedig nem igazán ajándékozza meg saját magát. Összeszorította a kezét; igazán készülhetett volna valamivel... de mentségére legyen, hogy alig három perce tudja csak, hogy létezik ilyesmi, mint Karácsony.
Bár jobban belegondolva, például a szülinapját sem tudja. Azokon is illene megajándékoznia. Hisz hány éve is járják már a világokat? Mennyi idő telt el? Jobban belegondolva, már egész gyerekkoruk óta ismeri, még ha később el is feledkezett róla, csak falták a meg-megjelenő sütiket. Még akkor is, ha ez Gaster parancsa volt, hogy ne vegyenek róla tudomást... elvégre, még a nevét is Papyrustól kapta, mikor ilyen kis mini tortákat adott nekik. Sosem felejti el azt a jelenetet, és látta a kis póklányt a sarokban akkor, amint szinte könnyezik az örömtől.
A másik, ami feltűnt neki, hogy Project is kapott ajándékot...
Cup nem ért vissza olyan hamar, mint szeretett volna, mert szinte mindenki akart neki mondani pár szót. Ő viszont csak és kizárólag Töröttel akart már foglalkozni. Süti és étel van bőven, a lányok nagy része azonnal segített neki, amint megérkeztek. Az ajándékok is készen állnak, de majd este bonthatják csak fel, ahogy Frisk magyarázta neki. Ideje beszélgetni és mulatozni, felejteni, de jól tudja, hogy ez pont Törött számára a legnehezebb. Lehuppant mellé, elrendezte maga körül a szoknyáját és nyújtott egy mini tortát a társának.
-ezt... mind egyedül... hoztad össze?
-Jajj, nem! D!Charával leveleztem már sok ideje, hogy kinek mi legyen, meg ilyesmi. Meg amúgy is találkoztak újakkal, amióta nem voltunk. Pontosabban, az ajándékokat amúgy is ők szerezték be nagyrészt, meg most is segítettek főzni :3  A díszítés meg Clock volt.
-... ki az a clock?
-Ő ott :3 -mutatott előre a tömegben. Törött első gondolata az volt, hogy "remek, egy újabb elferdült Sans", de aztán elkerekedett a szeme. Nem is igazán attól, hogy D!Chara-t átölelve beszélgettek épp valakivel, hanem hogy ez a Clock iszonyúan hasonlít valakire. Megrázta a fejét, hogy kitörölje belőle a gondolatot, majd nagyot sóhajtott.
-és... mikor is lesz itt... dobozbontogatás?
-Majd este. Addig minden titok lesz :P -kacsintott a póklány, majd szorosan átölelte társát. Törött, némi hezitálással, viszonozta, még a szemét is behunyta, hogy kicsit kizárjon mindent maga körül.
Prev: moraja.deviantart.com/art/Thro…

Ezek többsége már erősen kapcsolódik a ChooseTale sztorijához is ;)
Az utolsó különlegesség, karácsonykor készült a facebook-csoportbeli szerepjáték alapján azon az idősíkon, ahol Cupcake és társa egy úgynevezett LostUniverzum nevű AU-ban szállnak meg. Itt gyűltek össze barátaik, akikkel még a ChooseTale első fejezetének végén mutattam kis szösszenetet, ők a szerepjáték karakterei.

Cup és Törött az enyémek
Undertale univerzum @ Toby Fox
No comments have been added yet.

Add a Comment:
 
×

:iconmoraja: More from Moraja


More from DeviantArt



Details

Submitted on
February 18
Link
Thumb

Stats

Views
12
Favourites
0
Comments
0
×